A jogos követelések behajtása igen gyakran okoz jelentős problémát. A behajtás rendes, törvényben szabályozott útja a fizetési meghagyásos, vagy peres eljárás, majd ennek sikere után az önálló bírósági végrehajtó útján történő végrehajtás, azonban - elsősorban ezen eljárások jelentős költségei, illetve időbeli elhúzódása miatt - a hitelezők gyakran próbálják maguk érvényesíteni a követelésüket, vagy piaci alapon működő követeléskezelő, "behajtó" cégeket bíznak meg ezzel. Egyes esetekben pedig e cégek részére a követelésüket értékesítik, és ezt követően ezek a behajtó cégek saját nevükben lépnek fel az adóssal szemben.

Ezek a cégek nem rendelkeznek olyan jogkörökkel, mint az önálló bírósági végrehajtók, így lényegében csak az adósok meggyőzése lehet az az eszköz, ami sikerre vezetheti őket, ugyanakkor egyes esetekben igyekeznek tágítani ezeket a szűk kereteket és a meggyőzéshez hatékony módszereket keresni. Ezek a módszerek aztán nem minden esetben jogszerűek.

Az alábbi esetben (amelyet a 2/2015. számú polgári elvi döntésben tettek közzé) a felperes nem fizette meg a kölcsöntartozását, amelyet a hitelező bank egy követeléskezelő cégre engedményezett. A cég kapcsolatba lépett a felperessel és vele tárgyalt is a visszafizetésről, illetve, ha kis mértékben is, de visszafizetés is történt. Ezt követően a követeléskezelő cég - a későbbi alperes - egy sms-t kapott a felperestől, aminek a tartalma az volt, hogy a felperes kórházban tartózkodik, és később keresni fogja az alperes követeléskezelő céget. Az sms a kórház nevét is tartalmazta. Felperesi adós egyébként azért tartózkodott a kórházban, mert ott nagybeteg édesapját látogatta.

Az alperesi követeléskezelő cég munkatársa felhívta a kórházat, a felperesi adóst keresve, de üzenete a felperesi adós édesapjához jutott el, aki visszahívta a céget. A cég részéről felperes édesapjától a felperes pontos elérhetőségét, illetve adatait szerette volna megtudni az alperesi alkalmazott. Az ily módon kialakuló kommunikáció során később a cég részéről is visszahívták felperes édesapját.

És itt történt az az esemény, amely a per tárgyát képezte. A követeléskezelő cég munkatársa közölte felperesi adós édesapjával, hogy a felperesi adósnak tartozása áll fenn, amelyet nem egyenlített ki. Felmerült az is hogy fenyegető hangon kérte a cég felperes édesapjától felperes adatait.

Felperes édesapja erről a tényről korábban nem tudott. A perben felmerült az is, hogy az így kiállt izgalom felperes édesapjának egészségi állapotát kedvezőtlenül befolyásolhatta. Felperes egyrészt aggódott édesapjáért, másrészt rendkívül kínosnak érezte, hogy tudomást szerzett a tartozásáról.

A perben felperes arra hivatkozott, hogy a személyes adatainak védelméhez fűződő jogát megsértette a követeléskezelő alperesi cég, hiszen az édesapjának nem szabadott volna elárulnia azt a tényt, hogy neki banki tartozása van. Kérte a követeléskezelő cég eltiltását a további, hasonló jogsértésektől, sajnálkozó levél megküldését és nem vagyoni kártérítést is kért. Ezzel szemben az alperesi követeléskezelő cég egy olyan törvényi rendelkezésre hivatkozott (1996. évi CXII. tv., vagyis a Hpt. 50. § (1)), amely értelmében az ügyféllel szemben fennálló követelés érvényesítéséhez szükséges körben közölhetők az adós személyére, illetve tartozására fennálló adatok.

Az első fokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék megállapította, hogy a Hpt. fent írt 50. § (1) bekezdése szerint a felperesi adós tartozására vonatkozó információ - önmagában az is, hogy van tartozása felperesnek - banktitok, ezen felül pedig magántitok is. Ennek közlése felperes magántitokhoz való jogát sértette meg, amely miatt a felperes által kértnél kevesebb, 75.000 Ft nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest, a további jogsértéstől pedig eltiltotta. Az volt ugyanakkor az álláspontja, hogy a sajnálkozó levél elküldése, elsősorban az időmúlásra tekintettel, nem szükséges.

Az elsőfokú ítélet ellen az alperesi követeléskezelő cég fellebbezést nyújtott be, melyben kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását, míg a felperes csatlakozó fellebbezést nyújtott be, a nem vagyoni kártérítés összegének megemelése érdekében.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla végül egyetértett az elsőfokú bírósággal annyiban, hogy az alperesi követeléskezelő cég magatartása jogellenes volt. Ugyanakkor a fizetendő nem vagyoni kártérítés mértékét felemelte a felperes által kért 250.000 Ft összegre, arra tekintettel, hogy felperesnek aggódnia kellett azért, hogy a tartozásáról az édesapjának átadott információk nem befolyásolják-e kedvezőtlenül édesapja egészségi állapotát.

Amint a fenti esetből is látható, a követeléskezeléssel foglalkozó cégeknek igen körültekintően kell eljárniuk, ha nem kívánnak azért veszteséget szenvedni, mert esetlegesen valamely adósuk jogát sértik. Ebben a körben célszerű lehet jogász segítségét kérni az eljárásrendjük, belső szabályaik felülvizsgálata érdekében. Az adósoktól pedig természetesen elvárható a hitelezőjükkel való együttműködés és a jóhiszemű, tisztességes eljárás, ugyanakkor amennyiben a követeléskezelő cég megsérti személyiségi jogaikat, akkor a perindításon is elgondolkodhatnak. A jelenlegi szabályok szerint ilyen esetben már nem a nem vagyoni kártérítés, hanem a sérelemdíj intézménye jöhet szóba. Azt pedig még kialakítja majd a bírói gyakorlat, hogy a jogi terminológia e változása esetleg a megítélhető összeg emelésével jár-e.

A fentiekkel kapcsolatos észrevételeket, kérdéseket a tarczayaron@freemail.hu címre várom.