A légi személyszállítás szabályozása – annak nemzetközi jellegéből adódóan – meglehetősen bonyolult, nemzetközi és nemzeti jogszabályok sorát kell ismerni a bíróságnak egy-egy, a tárgykörben felmerülő jogkérdés kapcsán.

A Montreálban 1999. május 28-án kelt, a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó egyes jogszabályok egységesítéséről szóló Egyezményt Magyarország a 2005. évi VII. törvénnyel kihirdette. Légi járatok törlése vagy hosszabb késedelme esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás szabályait a 261/2004/EK rendelet tartalmazza. A nemzeti szabályozás alapjai a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvényben és még inkább a 25/1999. (II.12.) Korm. rendeletben találjuk, de természetesen alkalmazni kell az általános polgári jogi szabályokat, és – tekintettel arra, hogy a légi személyszállítási szerződések jellemzően fogyasztói szerződések – a fogyasztóvédelmi jogszabályokat is.

Ezt a szerteágazó szabályozást nem fogom itt ismertetni, ugyanakkor a Bírósági Határozatok Gyűjteményében megtalálható bírósági határozatokon keresztül szeretném bemutatni néhány olyan eset jogi megoldását, amely ebben a tárgykörben az utazókkal előfordulhat.

Ki legyen a felperes?

Azzal kezdeném, hogy egy-egy jogvitában a perindítás előtt mindig érdemes tisztázni, hogy egészen pontosan ki is indíthat per egészen pontosan ki ellen. Ezt a problémát – amit perbeli legitimációnak nevezünk, és aminek az elméleti hátterét, anyagi jogi és eljárásjogi típusait szintén nem fogom itt részletesen kifejteni – azért fontos előre tisztázni, mert ha nem helyesen jelöljük meg a felperes, vagy az alperes személyét, akkor előfordulhat, hogy a bíróság nem is vizsgálja meg a peresített jogot érdemben. Ebben az esetben pedig a keresetem (a bíróság elé terjesztett kérésem, hogy a bíróság döntsön a javamra) nem érhet célt.

Egyszerűbben megfogalmazva: a bíróság kimondja, hogy akit pereltek, az biztosan nem tartozik annak, aki perelt, függetlenül attól, hogy esetleg lenne olyan személy a perbeli jog kapcsán, aki esetleg tartozna valakinek.

Ha a fentiek homályosak, akkor nézzük a példákat.

Az első kérdés az, hogy ki pereljen. A Fővárosi Ítélőtábla előtt felmerült egy peres eljárásban (az ítélet ügyszáma: 5.Pf.21.148/2008/3.) a felperesi munkáltató a munkatársai részére vásárolt repülőjegyeket. A gép nem a menetrend szerinti Brüsszel repülőtéren szállt le, hanem Liege repülőterén, és ezzel kapcsolatban a transzfer miatt a felperesnek költsége merült fel, amelyet alperessel szemben érvényesíteni kívánt. Csakhogy a bíróság álláspontja szerint ezt nem tehette meg.

Hogy miért? A fent írt 25/1999. (II. 12.) Korm. rendelet 1. §-ának (2) bekezdése szerint utas az a személy, akit a légitársaság a légi személyszállítási szerződés alapján szállít. Több más, a rendeletben foglalt szabályból is az következik, hogy utas kizárólag természetes személy lehet, mert a szerződés létrejöttét a menetjegy igazolja, amely az utas nevére szól. Jelen esetben a jegyeket a felperes fizette ki, de a légi személyszállítási szerződés a felperesi iroda tagjai, mint természetes személyek és az alperes között jött létre.

A fenti érveléssel véleményem szerint az a probléma, hogy ha a többletköltsége a felperesnek merült fel, akkor az ő munkatársai nem tudnak igényt érvényesíteni, mert értelemszerűen nekik nem merült fel költségük. Ebből adódóan az a megoldás, hogy a munkatársak a munkáltatóra engedményezik a követelésüket, szintén jelentős logikai ellentmondást rejt, hiszen a munkatársaknak nincs követelésük. A megoldás véleményem szerint a munkáltató és a munkavállalók közötti megállapodás lehet, amely tartalmazza, hogy az igényt a munkáltató érvényesítheti, de jelen esetben ennek a megszövegezése nem egyszerű.

Ki legyen az alperes?

A másik kérdés, hogy ki legyen az alperes, abban a szituációban merült fel, amikor a repülőjegy egy utazási csomag része volt, és ekként azt a felpereseknek az utazási iroda értékesítette. A Szegedi Ítélőtábla Pf.I.20.360/2007/4. számú ítélete egy olyan esetet ír le, amikor az utasok a járat jelentős késése miatt felmerült kárukat az utazási irodával szemben kívánták érvényesíteni, annak ellenére, hogy az utazási iroda általános szerződési feltételei kizárták az iroda felelősségét. Ebben a körben a kikötés érvénytelenségére hivatkoztak felperesek.

Tévesen.

Az Ítélőtábla kifejtette, hogy a 25/1999. (II.12.) Korm. rendelet „amellett, hogy a légi személyszállításra irányuló szerződésre is a Ptk. vállalkozási szabályainak alkalmazását rendeli (1. § (1) bekezdés), meghatározza azt is, hogy a Rendelet alkalmazásában ki minősül megrendelőnek, utasnak. A 2. § (2) bekezdése szerint utas az a személy, akit a légitársaság a légi személyszállítási szerződés alapján a légi járművön szállít. A légi személyszállítási szerződés megkötése cím alatt meghatározza azt is, hogy a szerződés az utas és a légitársaság között jön létre, azzal egyidejűleg, hogy a légitársaság a szállítást elvállalja, és az utas menetjegyét kiadja (5. § (1) és (2) bekezdés).”

Tehát: az utas és az utazási iroda (akit a jogászok utazásszervezőnek neveznek) közötti szerződés „ugyan alapvetően vállalkozási jogviszony, abban az esetben azonban, ha az utazási csomag része a légi személyszállítás is, a megrendelő repülőjegy vásárlására vonatkozó igénye a felek között megbízást hoz létre. A légi személyszállításra vonatkozó jogi szabályozásból következően, amikor a felperesek az alperessel a tunéziai szállodában nyújtott szolgáltatások igénybevételére kötöttek utazási szerződést, a repülőjegy megvásárlása kérdésében közöttük megbízási szerződés jött létre azzal, hogy az utazási csomag ellenértéke a repülőjegy árát, beszerzési költségét már tartalmazza.”

A Montreali Egyezmény 22. cikke is az 1. pontban akként rendelkezik, a személyek fuvarozása, az utasok szállítása során előállt késedelemmel okozott kár esetén a fuvarozó felelőssége áll fenn minden egyes utassal szemben. A 261/2004/EK rendelet is a fuvarozó felelősségét szabályozza.

Így felperesek igényüket ilyen esetben is a fuvarozóval szemben érvényesíthetik.

Ha nem engedték fel az utast a gépre – I.

Nézzünk néhány olyan esetet, amikor a jogvita abból eredt, hogy az utast nem engedték fel a repülőgépre.

A Kúria Pfv.V.20.540/2016/6. sz. ítéletében egy olyan esetet ír le, amikor a magyar állampolgár felperes szlovák állampolgárságú párjával frankfurti átszállással Kubába kívánt eljutni. Nem rendelkeztek a kubai utazáshoz szükséges turistakártyával, ezért felperest Budapesten nem engedte az alperesi légitársaság felszállni a frankfurti gépre, míg párját igen, mert a vonatkozó adatbázisban tévesen az szerepelt, hogy szlovákállampolgároknak ilyen okmányra nincs szükségük a kubai úthoz. Felperes a repülőjegye árát szerette volna érvényesíteni, valamint szabad mozgáshoz való joga sérelme miatt nem vagyoni kártérítést.

Keresete alaptalan volt.

A bíróság abból indult ki, hogy a 25/1999. Korm. rendelet 10. § (1) bekezdése szerint nemzetközi légi személyszállítás esetén az utas köteles a szállítást megelőzően a szállítás során érintett államok által a határátlépéshez megkövetelt okmányait a légitársaság alkalmazottjának - felhívásra - bemutatni. Ha az utas az okmányokkal nem rendelkezik, vagy az okmányok szabálytalanok, a légitársaság a szerződés teljesítésének megkezdését, illetve folytatását az okmányok bemutatásáig megtagadhatja. A Korm. rendelet 10. § (2) bekezdése szerint a légitársaság nem felel az utassal szemben azokért a károkért amelyek abból keletkeztek, hogy az utas nem rendelkezett a szállítás során érintett államok által megkövetelt okmányokkal, vagy azok nem voltak szabályosak.

A felperes hivatkozott arra, hogy a turistakártya Frankfurtban, illetve akár a kubai érkezés után is kiváltható, és más légitársaságok a beszállást ennek hiányában nem is utasítják el, ugyanakkor a Kúria úgy vélekedett, hogy más légitársaságok esetleges, a fenti rendeleti szabályokkal ellentétes magatartása nem alapozza meg a jelen esetben a rendelet előírásai szerint eljáró alperes felelősségét.

Felperes arra is hivatkozott, hogy alperesi légitársaság csak a Frankfurtig szóló járatot üzemelteti, onnan egy másik légitársaság járatával utazott volna tovább. Márpedig Frankfurtba nem szükséges a turistakártya. Sőt, a schengeni belső határokon belül (az Európai Parlament és Tanács 562/2006/EK rendelete alapján) nem lehet megkövetelni ilyen jellegű utazási okmányt.

A bíróság álláspontja viszont az volt, hogy bár tény, hogy schengeni belső határokon belül ugyan valóban joga volt a felperesnek határellenőrzés nélkül mozognia, ugyanakkor az IM rendeletet ebben az esetben is be kell tartani. És hiába két külön légitársasággal repült volna felperes Frankfurtba, majd onnan tovább, a repülőjegy egységes volt, hiszen felperes úticélja nem Frankfurt volt, a jegyekért egy árat fizetett felperes, azok egy dokumentumon szerepeltek, csomagjait Frankfurtban nem kellett felvennie. Ebben a helyzetben az alperesnek akkor is ellenőriznie kellett a turistakártya meglétét, ha nem ő maga végezte a Kubába történő fuvarozást.

Végül felperes arra is hivatkozott, hogy az alperes indokolatlanul különböztette meg őt és párját az állampolgárságuknál fogva, hiszen szlovák állampolgár párját felengedte a gépre. Márpedig az Európai Parlament és Tanács 2006/123 EK irányelve értelmében az EU tagállamok állampolgárai között ilyen megkülönböztetés nem tehető. A bíróság szerint azonban nem ilyen megkülönböztetés okozta a felperes kárát, hanem az a tény, hogy nem rendelkezett a szükséges okmánnyal. Végül kifejtette a bíróság, hogy az úti okmányok beszerzése és a megfelelő tájékozódás az utas felelőssége.

Ha nem engedték fel az utast a gépre – II.

A Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.21.526/2009/4. számú ítéletében egy olyan esetet bírált el, amikor az utas menettérti jegyet váltott, de az oda útra nem az így megváltozz jeggyel utazott, vissza viszont már ezzel szeretett volna. Nem engedték fel a visszaúton a gépre, másik járatra kellett jegyet váltania, az ezzel kapcsolatos költségét kívánta érvényesíteni.

Az alperesi üzletszabályzat szerint „a repülési szelvények csak kiállításuk sorrendjében, az utas-szelvényen feltüntetett indulási repülőtérről történő kiindulással használható fel. Az első repülési szelvény kivételével a repülési szelvények felhasználása mellőzhető…"

Vagyis: az alperesi üzletszabályzat előírta, hogy amennyiben az utas nem a megváltott jegyével kezdi meg az utazást, később az utazásba nem kapcsolódhat be, vagyis jelen esetben ha az oda utat máshogy oldotta meg felperes, a visszaúton nem szállhatott fel a gépre.

Felperes arra hivatkozott, hogy ugyan a repülőjegy internetes foglalásakor megjelölte azt a tényt, hogy elolvasta és megértette az általános szerződési feltételnek minősülő üzletszabályzatot, de erre a közfelfogástól igencsak eltérő rendelkezésre az ő figyelmét külön fel kellett volna hívni, ennek hiányában az nem vált a szerződés részévé. A közfelfogás szerint ugyanis az odautazásra szóló jegy fel nem használása nem jár azzal a következménnyel, hogy a visszautazásra szóló jegy is felhasználhatatlanná vált.

Az általános szerződési feltételekre vonatkozó polgári jogi szabályok szerint (a perbeli esetben még az akkor hatályos 1959. évi IV. tv. 205/D. § (2) szerint) előírta, hogy a szokásos szerződési gyakorlattól eltérő általános szerződési feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha a fogyasztó figyelmét arra külön is felhívja a vállalkozás.

A perben a lényegi kérdés az volt, hogy ez a feltétel a szokásos szerződési gyakorlattól eltérő-e. A repülő társaság szerint nem, mert a repülőtársaságok gyakorlatában ilyen jellegű kikötések nem szokatlanok. Ezzel szemben a bíróság álláspontja az volt, hogy egy ilyen, fogyasztóvédelmi indíttatású norma esetén nem a repülőtársaságoknak a szélesebb közönség előtt kevéssé ismert gyakorlatát, hanem a közfelfogást kell figyelembe venni. Mivel az utasok jelentős része előtt ez a gyakorlat nem ismert, így külön figyelemfelhívás nélkül az nem vált a szerződés részévé.

Ebből adódóan a légitársaság nem tagadhatta volna meg az utas visszaszállítását, így a megtagadásból eredő kárt meg kellett térítenie.

Meg kell jegyeznem, hogy a fenti ügyben a bíróság nem mondta ki ennek az általános szerződési feltételnek a tisztességtelen, így érvénytelen voltát, de egy más esetben vizsgálta annak a pontnak a tisztességtelen, érvénytelen voltát, hogy a visszaút díját nem térítik meg az utasnak.

A Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.086/2010/4. sz. ítéletében megállapította, hogy az üzletszabályzat azon kikötésének, mely szerint „tekintettel arra, hogy az utas által megvásárolt repülőjegy viteldíját a repülőjegyen feltűntetett teljes útvonal határozza meg, a repülési szelvények csak kiállításuk sorrendjében, a repülőjegyen feltüntetett indulási helyről történő kiindulással használhatók fel. Az első repülési szelvény kivételével a repülési szelvények felhasználása mellőzhető, de a kihagyott szelvény utólag nem jogosít utazásra, és értéke nem téríthető vissza, kivéve, ha azt az utas a [légitársaság] hibájából nem tudja felhasználni. A repülőjegy érvényét veszti, ha az első repülés szelvényt az utas - a [légitársaság] tudomása és hozzájárulása nélkül nem használta fel, és az utazását valamely közbenső leszállási helyen kívánja igénybe venni”; kiemelt szövegrésze érvénytelen, mert kizárja, hogy a fogyasztó a szerződés megkötésekor visszakövetelje a már teljesített ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatását.

A Fővárosi Ítélőtábla szerint a kikötés azért érvénytelen, mert a légi személyszállítási szerződés vállalkozási típusú szerződés, amely szerződéstípusra a törvény úgy szabályoz, hogy a megrendelő a szerződéstől bármikor elállhat, köteles azonban megtéríteni a vállalkozó kárát (jelen jogesetben még az akkor hatályos 1959. évi IV. tv. 395. § (1) bekezdése). A Fővárosi Ítélőtábla szerint „alperes üzletszabályzata azonban nem a jegy kiváltásával, kiállításával felmerülő költségeiben, ügyintézési díjában jelentkező kárának megtérítését kötötte ki a kérdéses feltételben, amelyre fentiek szerinti lehetősége megvolna, és amely nem ütközne a jóhiszeműség és tisztesség követelményével, hanem anélkül, hogy saját szolgáltatását teljesítené, kizárja a fogyasztó által nyújtott szolgáltatás visszatérítését.”

Véleményem szerint ennél szükséges lehet árnyaltabb megközelítés, mert ha egyébként a gépre valamennyi, vagy csaknem valamennyi hely elkelt, akkor a társaság hivatkozhat arra, hogy kára abból is adódott, hogy amennyiben az utas magatartása hiányában biztosan lett volna utasa az adott helyen.

A fentiekkel kapcsolatos észrevételeket, kérdéseket a tarczayaron@freemail.hu címre várom.