Magyarországon jelenleg a házasságok igen jelentős része végződik bontással. Az élettársi kapcsolatos még kevésbé stabilak. Végül, születnek gyermekek olyan kapcsolatokból is, amelyek még élettársi együttélésnek sem tekinthetőek. Ebből adódóan sajnálatos módon a magyar bíróságoknak számtalan esetben kell dönteniük arról, hogy a kiskorú gyermek felett a szülői felügyeleti jogot melyik szülő gyakorolja, és hogy a különélő szülő milyen gyakran, milyen formában gyakorolhassa a kapcsolattartást a gyermekével.

A szülői kapcsolattartás témaköréről rengeteget lehetne írni, ebben az írásban csak egyetlen kérdéskört szeretnék kiemelni, amely egyre nagyobb jelentőséggel bír. Ez a kérdés a gyermek külföldre vitele kapcsolattartás alkalmával. Ilyen esetben a különélő szülő gyakran igényli, hogy ő is vihesse el nagyobb külföldi útra a gyermekét, hiszen nem igazságos, ha ilyen lehetősége csak a gondozó szülőnek van. Előfordulhat az is, hogy maga a különélő szülő is külföldön él és az az igénye, hogy a saját új lakóhelyén tarthassa a kapcsolatot a gyermekével.

Ahogy az talán nyilvánvaló, elsősorban az ún. időszakos kapcsolattartás (ezen belül is elsősorban az iskolai szünetek) idejére merülhet fel ez az igény, míg az ún. folyamatos kapcsolattartás (pl. minden második hétvégén, vagy egyes hétköznapok délutánján is) a külföldre utazásra jellemzően nem ad lehetőséget. (Olyan is előfordulhat, hogy ez utóbbit, a folyamatos kapcsolattartást maga a különélő szülő nem kéri szabályozni, vagy kéri azt megszüntetni, ha másik, távoli országban él. Azt ugyanis gyakorolni nem tudná, és esetleg a nem kifejezetten jóhiszemű gondozó szülő kérésére a gyámhatóság végrehajtási eljárást indíthatna ellene, akár bírságolhatná is őt azért, mert nem gyakorolja ezt a jogát. Ilyen esetben marad a különélő szülőnek az időszakos kapcsolattartás.)

A gondozó szülők érve a fenti igényekkel szemben gyakran az, hogy félnek, hogy a gyermek egy távoli országban marad, a különélő szülő a szülői felügyeletet szabályozó ítéletet esetleg a gyermek jogellenes külföldön tartásával próbálná kijátszani, és a gondozó szülő a továbbiakban nem láthatja a gyermekét.

A 2014. március 15-től hatályos új Polgári törvénykönyv (2013. évi V. tv.) már egyértelmű szabályozást ad a hasonló vitás esetekre. A 4:180. § (2) kimondja, hogy a kapcsolattartás joga - ha a bíróság vagy a gyámhatóság a gyermek érdekében eltérően nem rendelkezik kiterjed a gyermek meghatározott időtartamú külföldre vitelére is. A jelenlegi szabályozás szerint tehát a főszabály az, hogy a gyermek külföldre vitele engedélyezett, a kapcsolattartást szabályozó hatóságnak (bíróság, gyámhatóság) azt kell indokolnia, ha ettől el kíván térni a gyermek érdekében.

A fent írtat megelőző, a Csjt-n és a 149/1997. Korm. rendeleten alapuló szabályozás a külföldre vitel kérdésében nem tartalmazott kifejezett szabályt. Véleményem szerint érdemes megnézni, hogy hogyan alakult akkor a bírói gyakorlat ebben a témakörben, tekintettel arra, hogy az akkor hivatkozott érvek a jelenlegi szabályozás mellett is felhasználhatók.

A BH 2007.12.412. sz. eseti döntésben rögzített tényállás szerint a magyar-angol állampolgárságú felperes és az amerikai állampolgárságú alperes Magyarországon kötöttek házasságot, melyből magyar-amerikai állampolgár gyermekük született, együtt nevelték továbbá felperes korábbi házasságából született gyermekét. A felek előbb Magyarországon, majd az Egyesült Államokban, Virginia államban éltek, de gyakran utaztak Magyarországra. Egy ilyen utazás során az alperes – munkájára tekintettel – családja tervezett hazatérésénél hamarabb utazott haza. Családját azonban hiába várta, az édesanya a gyermekekkel Magyarországon maradt és megindította a bontópert.

Az édesapa a gyermek jogellenes külföldre vitele miatt a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény alapján eljárást indított a felperes, mint kérelmezett ellen. Ebben az eljárásban a felek ellentéte a végsőkig kiéleződött, a végső döntéseket jogerős határozatok elleni felülvizsgálati eljárásokban a Legfelsőbb Bíróság hozta meg. A 2004. február 3-án kelt végzésében a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helye az Egyesült Államokban volt, ezért elhozatala jogellenesnek minősült, a gyermek kiadását az Egyezmény 13. cikkének (1) bekezdése b) pontja alapján megtagadta.

(Ez a pont azt tartalmazza, hogy az előző cikkben foglalt rendelkezések ellenére a megkeresett Állam igazságügyi vagy államigazgatási szerve nem köteles elrendelni a gyermek visszavitelét, ha az azt ellenző személy, intézmény vagy más szerv bizonyítja, hogy a gyermeket visszavitele testi vagy lelki károsodásnak tenné ki vagy bármi más módon elviselhetetlen helyzetet teremtene számára.)

A bontóper folyamán ideiglenes intézkedéssel kellett a bíróságnak szabályoznia a kapcsolattartást. Az édesanya arra hivatkozott, hogy az édesapa nem beszél magyarul, a gyermek nem beszél angolul, így ha a kapcsolattartás nem az ő lakásán és jelenlétében történik, az a gyermeknek túlzottan megterhelő lesz. Ugyanakkor a bíróság az ideiglenes intézkedéseiben néhány órás elvitellel szabályozta a kapcsolattartást. A beszerzett pszichológiai szakvélemény ugyanakkor egyelőre nem javasolta a külföldön történő kapcsolattartást.

A jogerős ítélet a gyermeket az édesanyánál helyezte el és a külföldön történő kapcsolattartást nem engedélyezte. „Álláspontja szerint a fokozatosság és a segítő, támogató hozzáállás mellett a gyermekek igen hamar, akár már kisiskolás korukban is képesek megszerezni olyan szintű nyelvtudást, amellyel idegen nyelvi környezetben is biztonsággal tudnak mozogni, de hogy ez a perbeli gyermek esetében konkrétan mikor következik be, jelenleg nem belátható. Ezért egyenlőre a magyarországi helyszínt találta alkalmasnak a kapcsolattartások lebonyolítására.”

A jogerős ítélettel szemben az időszakos kapcsolattartás helyének és módjának kijelölése miatt az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel. A felperesi édesanya a jogerős ítélet hatályban tartását kérte, egyrészt arra hivatkozva, hogy a gyermek nem tud angolul „és számára az angol nyelv tanulása - ami a kapcsolattartások során meghatározó jelentőségű - szakértői vélemény szerint nem javasolt”, továbbá azért, mert félő, hogy a gyermek külföldre vitele esetén a Magyarországra történő visszahozatalát az alperes megtagadná.

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet részben megváltoztatta és a nyári időszakos kapcsolattartás helyének Magyarország területére történő korlátozását megszüntette, tehát lehetővé tette a külföldön történő kapcsolattartást.

Hivatkozott t a Csjt. 92. §-ának (1) bekezdésére, mely szerint: " a gyermeknek joga, hogy különélő szülőjével személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn. A gyermekétől külön élő szülő joga és kötelessége, hogy a gyermekével kapcsolatot tartson fenn, vele rendszeresen érintkezzen (a kapcsolattartás joga). A gyermeket nevelő szülő vagy más személy köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani". Hivatkozott a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet  27. §-ának (1) bekezdésére, amely kifejti, hogy a kapcsolattartás célja a gyermek és a szülő közötti családi kapcsolat fenntartása, illetve az arra jogosult szülő részéről a gyermek nevelésének, fejlődésének folyamatos figyelemmel kísérése és elősegítése jelöli meg. A (2) bekezdés szerint pedig a kapcsolattartási jog formái a folyamatos és időszakos kapcsolattartás, a gyermek elvitelének jogával és visszaadásának kötelezettségével, a gyermek tartózkodási helyén történő látogatásával és egyéb, nem közvetlen érintkezés lehetővé tételével.

Hivatkozott a Gyermekek Jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezményre, melynek az 1991. évi LXIV. törvénnyel történt kihirdetéssel Magyarország, valamint az Egyesült Államok is részese. Az Egyezmény „9. cikkének 3. pontjában rögzíti, hogy az Egyezményben részes államok tiszteletben tartják a mindkét szülőjétől vagy ezek egyikétől különélő gyermeknek azt a jogát, hogy személyes kapcsolatot és közvetlen érintkezést tarthasson fenn mindkét szülőjével, kivéve, ha ez a gyermek mindenekfelett álló érdekével ellenkezik. Az Egyezmény 10. cikkének 2. pontja megfogalmazza, hogy annak a gyermeknek, akinek szülei különböző államokban bírnak állandó lakóhellyel, joga van - kivételes körülményektől eltekintve - mindkét szülőjével rendszeresen személyes kapcsolatot és közvetlen érintkezést fenntartani. Ennek megvalósítására, valamint az Egyezményben a részes államokra a 9. cikk (1) bekezdése értelmében háruló kötelezettségeknek megfelelően, a részes államok tiszteletben tartják a gyermeknek és szüleinek azt a jogát, hogy bármely országot, beleértve a sajátjukat is, elhagyják és visszatérjenek saját országukba. Bármely ország elhagyásának joga csak a törvényben meghatározott olyan korlátozásoknak vethető alá, amely az állam biztonságának, a közrendnek, a közegészségügynek, a közerkölcsnek, valamint mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükségesek és amelyek összhangban vannak az Egyezményben elismert egyéb jogokkal.”

Fontos hivatkozása az ítéletnek a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágában, 1980. október 25. napján kelt szerződés Magyarország 1986. évi csatlakozása óta a belső jog részévé vált, és amelynek Virginia állam is részese. Az Egyezmény „1. cikke b) pontjában meghatározza azt a célt, hogy a gyermekek feletti felügyeletet, illetve a "láthatás" gyakorlására szolgáló - az egyik szerződő állam jogrendszeréből folyó - jogot a többi államban tiszteletben tartsák, az 5. cikk b) pontja szerint pedig a "láthatási jog" magában foglalja a gyermek szokásos tartózkodási helyéről egy másik helyre, korlátozott időtartama történő elvitelének jogát. Az Egyezmény 1. és 7. cikkei a részes államok együttműködését írják elő mind a visszavitel, mind a láthatási jog elősegítése tárgyában, ami a kapcsolattartással összefüggő jogerős döntés végrehajtása során felmerülő problémák megoldásának kölcsönös kötelezettségét is biztosítja.”

A fenti egyezmények alapján a Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy főszabály szerint a kapcsolattartás nem korlátozható annak az országnak a területére, ahová a gyermeket jogerős ítéletével a bíróság elhelyezte.

A Legfelsőbb Bíróság a gyermek hiányos angol tudásával kapcsolatos érveket is értékelte. Kifejtette, hogy a gyermek érdekét távlatilag, a jövőre nézve is értékelni kell, a gyermek érdeke nem szűkíthető le egy adott, rövidebb időszakra, melyben a gyermeknek esetleg átmeneti nehézségeket kell leküzdenie. „A pszichológus-szakértői vélemény rögzíti, hogy a gyermek az apát szereti, de a kommunikáció hiánya a gyermek felnövekvésével arányosan egyre lazább és felszínesebb kapcsolatot eredményez, majd megfelelő indok nélkül, részben ezzel ellentmondásosan jut a szakértő arra a következtetésre, hogy egyelőre nem javasolható”, hogy a kapcsolattartás külföldön valósuljon meg. Éppen annak érdekében szükséges a külföldi kapcsolattartás, hogy a gyermek az apai környezetet megismerje és ne sekélyesedjen el az apa-gyermek kapcsolat.

Az édesanya azon félelmei, hogy a gyermeket nem fogja az édesapa visszahozni, a Legfelsőbb Bíróság szerint azért voltak alaptalanok, mert a fent idézett, a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágai Egyezménynek mind Magyarország, mind Virginia részese, sőt, egy igazságügyminiszteri viszonossági nyilatkozat is rendelkezésre állt a két állam vonatkozásában a határozatok kölcsönös végrehajtásáról. Az említett egyezmény pedig garantálja a jogellenesen külföldre vitt, illetve ott tartott gyermek visszahozatalát.

A Legfelsőbb Bíróság a fentiek érvényesülése végett az édesapát az utazás előtt 30 nappal való értesítésre, az édesanyát pedig a gyermek szükséges ingóságai mellett érvényes útiokmánya kiadására is kötelezte az utazások idejére.

Látható tehát, hogy az új Ptk. szabálya a bírói gyakorlatban végiggondolt, kiérlelt, nemzetközi normákkal alátámasztott elveken alapul. Mindazonáltal egészen biztosan továbbra is lesznek ebben a témakörben további  vitás kérdések, amelyek megoldása a bíróságok feladata lesz.

A fentiekkel kapcsolatoskérdéseket, észrevételeket a tarczayaron@freemail.hu címre várom.