A büntetőjogban az egyes cselekmények büntethetőségét és azok büntetési tételeit nagyban befolyásolja az a tény, hogy a cselekménynek mi lett az eredménye. Egyrészről egyes cselekmények (pl. a közúti baleset gondatlan okozása) csak akkor büntethetők, ha legalább súlyos sérülés következett be. Másrészt például a közlekedési büntetőjogban súlyosabb minősítésű a cselekmény és súlyosabb a büntetése akkor, ha maradandó  fogyatékosságot, vagy súlyos egészségromlást idéz elő a baleset, mint ha csak súlyos sérülést. A halálos eredmény ennél is súlyosabb megítélés alá esik, még súlyosabb megítélésű a halálos tömegszerencsétlenséget, vagy kettőnél több ember halálát okozó közlekedési baleset okozójának felelőssége.

Látható tehát, hogy igen fontos az a kérdés, hogy mi tekinthető egy bizonyos eredmény (pl. maradandó fogyatékosság, halál, stb.) okának. Az okozatosság kérdésére számos elméleti megközelítés létezik a büntetőjog-tudományban (és egyébként pl. a polgári jog tudományában is).

Ezeket az elméleteket ebben az írásban kimerítően nem szeretném elemezni, de néhány mondatban és a legkevésbé sem tudományos igényességgel szeretnék rájuk utalni, pusztán azért, hogy látszódjon, hogy valóban komoly kérdés az a jogtudományban, hogy egy bizonyos eredménynek jogilag mi is az oka.

Az egyik elmélet (aminek a „feltétel egyenértékűsége” nevet adták) azt állítja, hogy bármilyen olyan feltétel, ami nélkül nem következett volna be az adott eredmény, az az adott eredmény oka. Ebben az esetben azonban az elkövetőt a túlzottan távoli eredményért is felelőssé tehetjük. (Vagy ha nem tesszük, akkor csak azért nem, mert arra jutunk, hogy ugyan ő is az eredmény előidézője volt, de arra a bűnössége – a szándékossága vagy a gondatlansága – már nem terjed ki.) Ezzel szemben más elméletek arra jutnak, hogy csak azok  feltételek tekinthetőek az eredmény okának, amelyek előre láthatóan előidézik az eredményt, vagy más elmélet szerint nem túl távoli az összefüggés.

Igen, a fenti két bekezdés még ilyen kis mennyiségben is rendkívül teoretikus volt, ezért nézzünk néhány érthetőbb példát.

A BH2017.9.287 sz. eseti döntésben írt tényállás szerint a terhelt által elütött sértett nyolc napon túli sérülést szenvedett. A sérülések közül „az orsócsonttörés - a bal csuklóízület közepes fokú mozgásbeszűkülésben, csökkent terhelhetőségben álló - maradandó fogyatékossággal gyógyult. A sértett nem egyezett bele a javasolt műtét elvégzésébe. A műtét elvégzése esetén e sérülés nagy valószínűséggel maradandó fogyatékosság nélkül gyógyult volna.”

A terhelt vitatta, hogy a felelősségét megállapította a bíróság a maradandó fogyatékosságért is.

A Kúria azonban leszögezte, hogy „az okozati összefüggés vizsgálata körében az ítélkezési gyakorlat általánosan elfogadja és alkalmazza a feltételek egyenértékűségének (conditio sine qua non) elvét. Ennek lényege az, hogy minden feltétel ok, amely nélkül a későbbi eredmény nem következett volna be. Abban az esetben, ha az eredményhez vezető kiváltó okhoz az elkövetőtől független további közreható - akár véletlenszerű - ok társul (concausa), az okozati összefüggés nem szakad meg, legfeljebb az okozati kapcsolat lazábbá válik. A közreható okoknak az eredmény bekövetkezésében betöltött jelentőségét a büntetés kiszabása körében kell megfelelő nyomatékkal figyelembe venni.”

A Kúria álláspontja szerint tehát a terhelt felelősség megállapítható volt a súlyosabb eredmény bekövetkezéséért. Annál is inkább, mert az egészségügyi önrendelkezési jogánál, illetve az ellátás visszautasításához való jogánál fogva (amelyeket az Egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. tv. 15. § szabályoz) a beavatkozást jogosult volt visszautasítani.

Az EH 2005.1291. számon közzétett döntésben foglalt tényállás szerint a sértett nem szenvedett volna el a balesetben súlyos sérülést akkor, ha egy korábbi, otthoni balesete után kellő módon kezelték volna. Ha a törvégeket a korábbi baleset után megfelelően rögzítették volna, akkor ebben a közúti balesetben 8 napon túl gyógyuló sérülést nem szenvedhetett volna el. Ebben az esetben pedig az elkövető nem lett volna büntethető közúti baleset okozása miatt.

A Kúria álláspontja azonban az volt, hogy a sértettnek a korábbi balesetéből adódó speciális testi állapota, mint együttes ok nem változtat azon a tényen, hogy a sértett sérülését a baleset okozta, így az elkövető felelőssége megállapítható.

Látható tehát, hogy a bírói gyakorlat a felelősséget meglehetősen kiszélesíti, így abban az esetben is súlyos eredményért lesz kénytelen a gondatlan autóvezető felelni, ha maga a baleset első ránézésre nem lett volna súlyos, de külső tényezők miatt annak az eredménye már az.

A közlekedési büntetőjogtól eltávolodva egy kissé, más törvényi tényállások gyakorlatából hozva példát, a BH 2015.5.121. sz. döntésben egy rablással kapcsolatos esetben kimondta a Kúria, hogy „az okozati összefüggést nem szakítja meg az, ha a sértettel szemben gyógykezelése során nem a legmegfelelőbb kezelési módot alkalmazták.” Tehát: adott esetben más személyek mulasztása, a nem megfelelő egészségügyi ellátás sem eredményezi azt, hogy az elkövető az ez által bekövetkezett, súlyosabb eredményért ne felelne. A BH 2002.169. sz. eseti döntés szerint pedig fennáll az okozati összefüggés akkor is, ha a sértett nem közvetlenül a bántalmazásba, hanem a szövődményként jelentkező tüdőgyulladás miatt veszti életét, holott a közvetlen életveszélyt sikerül elhárítani.

Természetesen arra rá kell mutatni, hogy a fenti elemzésben kizárólag az okozati összefüggés problémájáról szóltam. Természetesen az okozati összefüggés fennállása nem az egyetlen feltételen a büntethetőségnek. Egy másik igen fontos feltétel az, hogy az eredmény vonatkozásában az elkövető bűnössége (szándékossága, vagy gondatlansága) fennálljon. Ennek az elemzése azonban már ennek a bejegyzésnek a kereteit sokszorosan meghaladja.

A fentiekkel kapcsolatos észrevételeket, kérdéseket a tarczayaron@freemail.hu címre várom.